Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A könyvek borítói

2010.07.25

 

Twilight

 

Mint azt látod, a borítón két kéz és egy piros, sőt inkább vérvörös alma látható.
A két kéz Bella keze lehet, miközben Edward felé nyújtja a bűnt. Hisz az alma a bűnt, vagy inkább a kísértést jelképezi. Itt vonatkoztathatunk vissza a Bibliára. A könyv kezdő idézete is a Bibliából származik:

 

"De a jó és rossz tudásnak fájáról nem ehetsz: mert azon a napon, amikor annak gyümölcséből eszel, halálnak halálával halsz meg. "-Genezis, 2:17

 

A kísértés pedig nem más Edward számára, mint maga Bella.

 

New Moon

 

A borítón egy hervadt, elhagyott tulipánt láthatunk. A tulipán Bellát ábrázolja, mivel a könyvben, a lány szörnyű megpróbáltatásoknak lesz kitéve, és nagyon magába fordul. A borító alján láthatunk egy könycsepp formájú szirmot, ami valószínüleg Bella átsírt napjaira utal.

 

Eclipse

A borítón egy vörös selyemszalag található, egyik helyen elszakadva, mindössze egy szál tartja össze. Ez a szalag Bella és Jacob kapcsolatát szimbolizálja, aminek majdnem vége szakad. A színe pedig a kettőjük közötti kapcsolatot jellemzi, hiszen Bella rájön hogy számára Jacob több mint barát.
A barátság egy selyemszalag, amely könnyen elszakad, s bár összekötni összelehet, a csomó mégis megmarad.

 

Breaking Dawn

A borítón egy bordó gyalog szerepel a háttérben, míg előrébb egy fehér királynő. A gyalog Bella régi életében (amikor még ember volt) a szerepét szimbolizálja, hiszen emberként nem tudott túl sok minden segíteni egy harcban, hiszen akkor ő volt a célpont, az áldozat. A gyalognak is ez a szerepe a sakkban. Viszont az új életében (amikor már vámpír)  több hasznát veszik, mint hitték volna. A sakkban a királynő a legmozgékonyabb és a leghasznosabb bábú, és ilyen lesz Bella is vámpírként.

 

 

Forrás: www.hotdog.hu és gossip-sisters.blog.hu

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.